Regisztráció
művész
Ádok Zoltán
Énekes, színész.
Szegeden született. A Szegedi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el középiskolás tanulmányait balett szakon. Két évvel később átjelentkezett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1996-ban érettségizett.
Színészi karrier:
Szegeden a középiskolai tanulmányai mellett a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, ahol olyan musicalekben játszhatott, mint…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Énekes, színész.
Szegeden született. A Szegedi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el középiskolás tanulmányait balett szakon. Két évvel később átjelentkezett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1996-ban érettségizett.
Színészi karrier:
Szegeden a középiskolai tanulmányai mellett a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, ahol olyan musicalekben játszhatott, mint például: a Chicago, My Fair Lady, Anyegin, Marica grófnő, A trubadúr és a Bánk bán.
Pécsett is folytatta a színészkedést, egyszerre volt tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak és a Pécsi Balett Társulatnak. Ez alatt az idő alatt olyan produkciókban táncolt, mint a Coppélia, Rómeó és Júlia és a Csodálatos Mandarin.
1997-ben a Magyar Fesztivál Balett tagjaként részt vett a Nap Szerettei és a Boleró előadásaiban.
1998-tól több színház tagja is volt. A Budapesti Operett Színházban, mint a Hotel Menhtol és a Van, aki forrón szereti, a Tatabányai Nemzeti Színházban pedig az Emil és a Detektívekben, mely táncjeleneteinek koreográfusa volt. Külföldön is felkérték több szerepre, az ausztriai Klagenfurti Nemzeti Színházban a Csárdáskirálynőben játszott.
2000-ben a La Dance kortárs balett társulat tagja volt. Meg ebben az évben leszerződött a baseli Häbse Színházhoz, ahol a Fame című musicalben szerepelt. Ezután a bécsi Metropol Színház tagja volt egy évig.
2001-ben visszatért Magyarországra és egy évig újra a Budapesti Operett Színházban játszott, olyan musicalekben, mint az Elisabeth, a Funny Girl, A Muzsika Hangja és A Kutya, akit Bozzi Úrnak hívtak.
2002-től öt éven keresztül külföldön dolgozott. Először két évig tagja volt a berlini Theater am Potzdamer Platzban, ahol régi álma vált valóra azzal, hogy játszhatott a Macskák című Webber musicalben. 2004-től a három éven keresztül a Crystal Cruises nevű óceánjárón, amivel bejárta az egész világot, több musicaldarabban is fellépett (Chicago, Mamma Mia, Macskák, Kabaré, Hegedűs a Háztetőn, Miss Saigon, Nyomorultak).
2008-tól a Madách Színház tagja, ahol a József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát című musicalben szerepel.
2009-ben megkapta első filmes szerepét N.Forgács Gábor Álom.net című filmjében, amelynek egy énekest alakít és a filmből két betétdalt ő énekel.
Zenei karrier:
2007-ben jelentkezett az RTL klub tehetségkutató műsorába a Csillag Születikbe. A műsorban a Fever című dalt adta elő egy táncos produkcióval, a középdöntőig jutott el.
2009-ben ő képviselhette Magyarországot a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon a Tánclépés című dal angol változatával a Dance with Me-vel.
2009-ben megjelent Zoltán második kislemeze és videoklipje, a Velem a fény című dalból készült és az Álom.net című film egyik betétdala is.
Színházi munkái:
2009 - Kontakt – Arisztokrata
2008 - Madách Színház - József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát - Lévi/Pék
2004 - 2007 - Crystal Cruises (Óceánjáró)
Különböző varieték és musical show-k
Chicago
Mamma Mia
Macskák
Kabaré
Hegedűs a háztetőn
Miss Saigon
Nyomorultak
Footloose
Mary Poppins
2002 - 2004 - Theater am Potzdamer Platz, Berlin, Németország
Macskák - Alonzo, Mr.Mistophelees, Pouncival, Coricopat
2001 - 2002 - Budapesti Operett Szinház
Elizabeth - ensemble
Funny Girl - ensemble
A Muzsika Hangja - ensemble
A Kutya, akit Bozzi Úrnak hívtak - Jimmy
2001 - Metropol Színház, Bécs, Ausztria - The Fiftysix Company
2000 - La Dance Company - Mese
1998 - 1999 - Budapesti Operett Színház
Valaki Forrón Szereti - ensemble
Hotel Menthol - ensemble
1998 - Häbse Színház, Bázel, Svájc - Fame - ensemble
1998 - Klagenfurti Nemzeti Színház, Ausztria - Csárdáskirálynő - tánckar
1996 - 1997 - Magyar Fesztivál Balett
A Nap Szerettei
Boleró
1994 - 1996 Pécsi Balett
Max és Moritz - ensemble
Coppélia - ensemble
Rómeó és Júlia - ensemble
A Csodálatos Mandarin – Az ifjú
Pécsi Nemzeti Színház - Sybill - ensemble
1992 - 1994 - Szegedi Nemzeti Színház – tánckar
Chicago
My Fair Lady
Anyegin
A Trubadúr
Bánk Bán
Marica Grófnő
CONTACT
MADÁCH SZÍNHÁZ- Arisztokrata, Pincér I., Scott
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR
MADÁCH SZÍNHÁZ- Heródes
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.
MADÁCH SZÍNHÁZ- Heródes
József és a színes szélesvásznú álomkabát
x/Madách Színház- Levi, Pék
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!
MADÁCH SZÍNHÁZ- Ben Mickering
SPAMALOT
MADÁCH SZÍNHÁZ- Herbert herceg (Történész, Élek még Fred, Dalnok)
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!