Regisztráció
művész
Balogh Eszter
Az erdélyi születésű mezzoszoprán a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte zenei tanulmányait. 2014-ben diplomázott a Zeneakadémia Master Oratórium- és dalének szakán. Rendszeres közreműködője a hazai koncertéletnek. Repertoárját főként a barokk és klasszikus oratóriumok teszik ki. Visszatérő szólistája a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének, a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Az erdélyi születésű mezzoszoprán a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte zenei tanulmányait. 2014-ben diplomázott a Zeneakadémia Master Oratórium- és dalének szakán. Rendszeres közreműködője a hazai koncertéletnek. Repertoárját főként a barokk és klasszikus oratóriumok teszik ki. Visszatérő szólistája a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének, a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekarnak, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és a MÁV Szimfonikusoknak. Fellépett többet között Kobayasi Ken-Ichiro, Dénes István, Hollerung Gábor, Németh Pál, Kovács László karmesterekkel. 2016-ban Helmuth Rilling keze alatt énekelte Johann Sebastian Bach: János passiójának alt szólóját. 2014-ben debütált a Magyar Állami Operaházban Joseph Haydn: A Lakatlan sziget című operájának Costanza szerepében.
Adventi koncert
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- alt
Barokk Randevú '19 - J. S.Bach: Phoebus és Pán párviadala
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Egyéb
Dido & Aeneas
Magyar Állami Operaház- Dido
Dido & Aeneas/VIII. Henrik feleségei
Magyar Állami Operaház- Dido
Énekel az Ország - 2024.
Interkultur Hungária- alt
Énekel az ország 2022
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- alt
Handel - est
Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány- Alt
Händel: Messiás A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye
Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa- alt
Händel: Theodora A Purcell Kórus és a Capella Savaria hangversenye
Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa- Didymus
Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye
Nemzeti Filharmonikusok- alt / alto
Karácsonyi oratórium II.
Müpa- Alt / Alto
MEGÉRTHETŐ 5 - HALLELUJA - Händel: A Messiás - II. rész
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- Egyéb
Megérthető zene 2022-23 / 4 - Rossini: Az első rocker
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- alt
Rossini: Petite messe solennelle (Kis mise)
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- alt
Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Énekes
Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán
Müpa- Színész
Viva Italia
EHA- mezzoszoprán
ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS
Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar- alt
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!