Ticketkauf
Künstler

Koós-Hutás Áron
Jazz-trombitás
Kilencévesen kezdett el trombitálni Kolossa Andrásnál, a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában.
1997-től először Kis András majd Kovács Kálmán tanítványaként folytatta tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 2001-től három évig a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-trombita szakán Fekete Istvánnál és Fekete-Kovács Kornélnál tanult.
2004-ben…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Jazz-trombitás
Kilencévesen kezdett el trombitálni Kolossa Andrásnál, a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában.
1997-től először Kis András majd Kovács Kálmán tanítványaként folytatta tanulmányait a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 2001-től három évig a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-trombita szakán Fekete Istvánnál és Fekete-Kovács Kornélnál tanult.
2004-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészei Egyetem Jazz Tanszékére, ahol szintén Fekete-Kovács Kornél irányításával tökéletesítette tudását. 2008. május 23-án nyerte meg az MR3-Bartók Rádió X. Országos Jazz Zenei Versenyét, a Tomsits Rudolf Jazz Trombita Tehetségkutató Versenyt.