Ticketkauf
Künstler
Őze Áron
Színész, rendező, színházigazgató.
Bátyjával általános iskolás kora óta járt színjátszó csoportba, sőt, amikor a faipari középiskolába került, színjátszó klubot alapított, – amely foglalkozás és az iskola irodalmi élete a 2010-es években is működik – de akkor még nem készült színésznek. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában érettségizett…
Aktuelle Programme
Derzeit kein laufendes Programm!
Színész, rendező, színházigazgató.
Bátyjával általános iskolás kora óta járt színjátszó csoportba, sőt, amikor a faipari középiskolába került, színjátszó klubot alapított, – amely foglalkozás és az iskola irodalmi élete a 2010-es években is működik – de akkor még nem készült színésznek. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, itt szerezte első szakmáját. Ezután elsőre fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1993-ban végzett. 1992-től tagja volt a Nemzeti Színháznak, majd 1998–2001 között szabadfoglalkozású művészként dolgozott. Korábbi társulatához, ami névváltozását követően Pesti Magyar Színház lett, 2000-től tért vissza. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. Színészi munkája mellett rendez is, továbbá 2002-től a Pesti Magyar Színiakadémia osztályvezető, színészmesterség és művészi beszéd tanára volt.
2010. január 1-től 2014. december 31-éig volt a Pesti Magyar Színház igazgatója.
2016-ban felkérésre megpályázta és elnyerte a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatói posztját a város közgyűlésének döntése nyomán. Megbízása 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig szól. Vendégművészként többek között játszott a Kecskeméti Katona József Színház, az Arany János Színház, a Komédium, a Pécsváradi Várszínház, a Veszprémi Petőfi Színház, 2013 óta a Rózsavölgyi Szalon előadásaiban, rendezéseit pedig a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Turay Ida Színházban játszották.
1994 óta elnöke a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének, 2006 óta az Őze Lajos Művészeti Iskola kuratóriumi tagja és szakmai-művészeti vezetője.
Díjai:
Rajz János-díj (1995)
Őze Lajos-díj (1998)
Mensáros László-díj (2001)
Sík Ferenc-emlékgyűrű (2002)
Jászai Mari-díj (2003)
Főnix díj (2003)
Súgó Csiga díj (2004)
Ivánka Csaba-díj (2009)
Pantalone-díj A legjobb főszereplő duett – Kedvek Richárddal; Vidor Fesztivál (2014)
Legfontosabb alakításai:
CHERUBIN (Beaumarchais: Figaró házassága)
PUCK (Shakespeare: Szentivánéji álom)
GEORGE GIBBS (Wilder: A mi kis városunk)
TOFFOLO (Goldoni: Csetepaté Chioggiában)
NEOPTOLEMOSZ (Szophoklész: Philoktétész)
PALI (Illyés-Litvay: Szélkötő kalamona)
BOLOND (Shakespeare: Lear király)
FRANK GARDNER (Shaw: Warrenné mestersége)
PIERRE (Giraudoux:.Chaillot bolondja)
ÁDÁM (Madách: Az ember tragédiája)
AZ IFJÚ HENRIK (Füst Milán: IV. Henrik király)
BALHA PISTA (Móricz: Úri muri)
RODRIGO (Shakespeare: Othello)
KIKIÁLTÓ (Weiss: Marat/Sade)
BÁRÓ WLASICS GYULA (Mikszáth: Új Zrinyiász)
RUY BLAS (Hugo: A királyasszony lovagja)
MIMI HADNAGY (Kiss Ferenc: Majomszínház)
MÓKA (Tamási: Énekes madár)
A VŐLEGÉNY (Wispiansky: A menyegző)
JÉZUS (Ferences alapanyag: Passió)
LESTYÁK MIHÁLY (Mikszáth: A beszélő köntös)
CONTI HERCEG (David Hirson: A bohóc)
PETÚR BÁN (Katona: Bánk bán)
ORSEOLO PÉTER (Pozsgai: Boldog Asztrik küldetése)
GEORGES BIZET (Merimée-Maszlobojscsikov: Carmen)
NORMEN BATES (Bloch-Pozsgai: Psycho)
JEAN (Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek)
BALOGH KÁLMÁN (Szép Ernő: Patika)
KAFKA(Alan Bennett: Kafka Farka)
DR. CAIUS, francia orvos (Shakespeare: A windsori víg nők)
KÁNTOR JÁNOS (Kodolányi János: Földindulás)
TARICS ÁKOS (Garvay Andor: Farkasasszony)
A KIRÁLY (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete)
JANUS PANNONIUS (Poszgaí Zsolt: Janus)
Színházi rendezéseiből:
Csengey Dénes: A cella - Magister Villon nem adja meg magát (2006)
Pozsgai Zsolt: Razzia avagy valaki megölte Lopez-Dialt (2008)
Fráter Zoltán: Édes Rózám! - Déryné szerelmes élete (2008)
Örkény István: Macskajáték (2008)
Rostand: Cyrano de Bergerac (2009)
Sztankay Ádám − Szabó Bori: Facér pasi naplója (2012)
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli (Pesti Magyar Színiakadémia, 2015)
Egressy Zoltán: Halál Hotel (Óbudai Társaskör, 2015, 2016)
Lackfi János: Az öreg pokróc (Aranytíz, 2015)
Szabó Magda: Az őz (Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, 2016)
Győrei - Schlachtovszky: Kuplékirály (Bartók Színház, 2017)
Radványi-Balázs-Dés: Valahol Európában (Bartók Színház, 2017)
Jelenlegi szerepei a Magyar Színházban:
KLITANDER (Moliére: Tudós nők)
JEAN (Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek)
TARTUFFE (Moliere: Tartuffe)
BÉLA HERCEG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!)
BOLHA KUTYA (Tamási Áron: Ábel)
DR. CARRASCO (Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja)
KÖLTŐ (Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése)
ALFONZ (Füst Milán: Máli néni)
Játékfilmek:
Szédülés (1989)
Könyörtelen idők (1991)
Minden ember halandó (1995)
Fűrészporos mesék (1997)
Jágók (2001)
A temetetlen halott (2004)
Sorstalanság 2005)
Csendkút (2007)
Decameron 2007 (2007)
Sínjárók (2007)
Ördögi kör (2008)
A föld szeretője (2010)
#Jézus – Apám nevében (2016)
Az állampolgár (2016)
Napszállta (2018)
Tévéfilmek:
A zöld torony (1985)
Egy diáktüzér naplója (1992)
Zenés TV színház (1993)
István király (1993)
Öregberény (1994)
Millenniumi mesék (2000)
Kisváros (2000)
A megtalált szerep (2003)
Karácsonykor magába száll minden lélek (2003)
A két Bolyai (2006)
Szabadságharc Szebenben (2007)
Farkasasszony (2015)
Földindulás (2014)
Oltári csajok (2017–2018)
200 első randi (2018)
Alvilág (2019)
Drága örökösök (2019)
"TE ÁLLJ ITT FIADDAL" válogatás Márai Sándor írásaiból
MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Centiről centire - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Regisseur
22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Weiteres
22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Weiteres
22/23 Szerelem vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Weiteres
A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK - színmű
Magyar Színház- Jean
A magyar költészet napja alkalmából - Csík János és barátai: Adagio
Veszprémi Programiroda Kft.- Jászai Mari-díjas színművész
A szőke ciklon
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rejtő
A szőke ciklon
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rejtő
A szőke ciklon
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Rejtő
A szőke ciklon
Móricz Zsigmond Színház- Rejtő
A szőke ciklon
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Rejtő
A szőke ciklon
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
A szőke ciklon
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rejtő
A SZŐKE CIKLON - Játékszín
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rejtő
A szőke ciklon - Játékszín
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rejtő
A SZŐKE CIKLON - színdarab két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Rejtő
A ZENE TITKAI III. Szentivánéji álom
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.- Rendező-tanár
A. Gelman: Pad
Általános- Férfi
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház- Bolha kutya
Adagio - Csík János és barátai
Aranytíz- Schauspieler/Schauspielerin
ALMASZÓSZ
Magyar Színház- Tudás / Papi
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház- Tudás / Papi
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház- Tudás / Papi
Anne Frank
Apertura - A Perpetuum Manufaktúra- Apa
Anne Frank (monodráma)
Óvóhely Kultúrbunker- Schauspieler/Schauspielerin
Anne Frank /Múzsák Társulat vendégjátéka/
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Apa (hang)
Az élet fiai - jelenetek Sand, Chopin és Liszt rendezetlen viszonyaiból
Thália Színház- Liszt
Az életre mosolygok
Gyulai Várszínház- Színművész
AZ ÉLETRE MOSOLYGOK - NAGY LÁSZLÓ EST
Zsámbéki Nyári Színház- Regisseur
AZ ŐZ
Békéscsabai Jókai Színház- Ügyfél, Páter, Zöldséges, Dózsa, Személyzetis, Orvos
Az őz
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Barta Lajos: SZERELEM
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Behavazva
Veszprémi Petőfi Színház- Regisseur
Behavazva - Nagy-Kálózy Eszter, Schneider Zoltán
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
Bolha a fülbe
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Centiről centire
Móricz Zsigmond Színház- Schauspieler/Schauspielerin
Centiről centire (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Csík Zenekar - "Összetartozás"
Általános- Vendégművész
Csík Zenekar / A változó szerencse szekerén
Általános- Jászai Mari-díjas színművész
Csík Zenekar koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Schauspieler/Schauspielerin
Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén
Általános- Jászai Mari-díjas színművész
Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén
Általános- Jászai Mari-díjas színművész
Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén
Általános- Jászai Mari-díjas színművész
Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén
Általános- Jászai Mari-díjas színművész
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
Gyulai Várszínház- Schauspieler/Schauspielerin
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Leo Leike
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre - PénteK13, A13 Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Diploma előtt
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Apa (Frank)
Diploma előtt
Móricz Zsigmond Színház- Schauspieler/Schauspielerin
Diploma előtt
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Apa (Frank)
Diploma előtt(x)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Dollárpapa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
ÉDES RÓZÁM
Turay Ida Színház- Regisseur
Édes Rózám! - Csomor Csilla előadása
Bethlen Téri Színház- Regisseur
ÉDES, RÓZÁM - Déryné szerelmes élete
Magyar Színház- Költő
ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház- Nagymisu
El kell mondanom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
Elling és Kjell
Szegedi Nemzeti Színház- Elling
Elling és Kjell
Aranytíz- Elling
Elling és Kjell - az Aranytíz előadása
Budaörsi Latinovits Színház- Elling
FACÉR PASI NAPLÓJA
Magyar Színház- Regisseur
Felnőtt Színház - Bocs, Félrement!
Csili Művelődési Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Hubbard felügyelő
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - BEMUTATÓ - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf
Rózsavölgyi Szalon- Hubbard felügyelő
Frederick Knott: Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Hubbard felügyelő
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus
Általános- TULLIUS ROTUNDUS, belügyminiszter
Füst Milán: Máli néni
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Egy vezérigazgató
Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter - BEMUTATÓ - Pogány Judit, Danis Lídia, Őze Áron és Gula Péter
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter - Pogány Judit, Danis Lídia, Őze Áron és Gula Péter
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Dávid, a fiatal Domos, fiatal Márton
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Dávid, a fiatal Domos, fiatal Márton
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz- Pogány J., Őze Á., Sipos V., Sztarenki D., Ozsgyáni M., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Dávid, a fiatal Domos, fiatal Márton
Gyilkosság telefonhívásra - Danis Lídia, Szervét Tibor, Németh Kristóf, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Hubbard felügyelő
Gyógyír északi szélre
Budaörsi Latinovits Színház- Leo Leike
GYÓGYÍR ÉSZAKI SZÉLRE
Belvárosi Színház- Leo Leike
Gyógyír északi szélre
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
GYÓGYÍR ÉSZAKI SZÉLRE
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Gyógyír északi szélre...
Belvárosi Színház- Leo Leike
Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház- Regisseur
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház- Regisseur
Hajmeresztő
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Nick Rosetti
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Regisseur
HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték
Magyar Színház- Anucskin
Hippolyt, a lakáj
RaM-ArT Színház- Regisseur
Hippolyt, a lakáj
Városmajori Szabadtéri Színpad- Regisseur
HIPPOLYT, A LAKÁJ
Szegedi Szabadtéri Játékok- Weiteres
Hippolyt, a lakáj
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Hja, kérem, a nő, az nő!
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Hubay Miklós: Elnémulás
Gyulai Várszínház- Rendező, díszlet
IDEGENEK A VONATON
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Arthur Gerard
Idegenek a vonaton
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Arthur Gerard
Idegenek a vonaton - Józan L.,Porogi Á.,Takács K.,Szina K.,Őze Á.
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Irodalmi Kávéház - a verspincér: Őze Áron
Óbudai Kultúrális Központ- Verspincér
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Magyar Színház- Nagymisu
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN
Magyar Színház- Nagymisu
Jégtörő Mátyás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Joao Bethencourt: Telitalálat!
Gyulai Várszínház- Schauspieler/Schauspielerin
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház- Kallheim kancellár, Ügyvéd
Közellenség
Csiky Gergely Színház- Ügyvéd, Kallheim kancellár
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház- Ügyvéd, Kallheim kancellár
Kuplékirály
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Kuplékirály
Aranytíz- Regisseur
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház- Dr. Carrasco (a herceg)
Lackfi János - Medveles színházi előadás
MOMkult- Regisseur
Lackfi János: Az öreg pokróc
Aranytíz- Regisseur
Lackfi János: Medveles
Zsámbéki Nyári Színház- Regisseur
Lackfi János: Medveles
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Regisseur
Lackfi János: MEDVELES
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Lackfi János: Medveles
Gyulai Várszínház- Regisseur
Lackfi János: Medveles
Eötvös10 Művelődési Ház- Regisseur
Lackfi János: Milyenek a magyarok?
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színpadra alkalmazta, rendezte
Lélekharang
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Kapitány, magyar, harminchoz közel
Lila Ákác
Veszprémi Petőfi Színház- Regisseur
Loft (Sweet Charity - Auksz Éva koncertszínháza helyett)
Bástya Színház- Regisseur
MÁLI NÉNI - vígjáték
Magyar Színház- ALFONZ, ennek fia
Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.
Rózsavölgyi Szalon- Dr. Gorman
Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.
Rózsavölgyi Szalon- Dr. Gorman
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Medveles
Móricz Zsigmond Színház- Regisseur
Mellettem elférsz - BEMUTATÓ - Pogány Judit, Gubik Ági, Sztarenki Dóra, Őze Áron, Ozsgyáni Mihály, S
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Mellettem elférsz - Pogány Judit, Sipos Vera, Sztarenki Dóra, Őze Áron, Ozsgyáni Mihály, Sütő András
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Heisenberg
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Heisenberg
Michael Frayn: Koppenhága - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Heisenberg
Michael Frayn: Koppenhága BEMUTATÓ - Kútvölgyi Erzsébet, Gyabronka József, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Heisenberg
Miért pont kivi?
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Regisseur
Miért pont kivi? - Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám, Kiss Anna Gizella e.h.
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
Miért pont kivi? (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás
Gyulai Várszínház- Sándor Mátyás
Moliere: Tartuffe
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Moliere: Tartuffe (x)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Moliere:Tartuffe (Színmű)
Goldmark Károly Művelődési Központ- Regisseur
Molnár Ferenc: LILIOM (Platform Analog)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Linzmann/Hollunderné/orvos/fogalmazó/kapitány
Neil Labute: Valami csaj(ok)
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Neil Labute: Valami csaj(ok)
Broadway Ticket Hungary Kft..- Schauspieler/Schauspielerin
Neil LaBute: Valami csaj(ok)
Gyulai Várszínház- Schauspieler/Schauspielerin
Neil Labute: Valami csaj(ok)
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Neil Labute: Valami Csaj(ok)
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Schauspieler/Schauspielerin
Neil Labute: Valami csaj(ok)
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Schauspieler/Schauspielerin
Neil LaBute: Valami csaj(ok)
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Schauspieler/Schauspielerin
Neil LaBute: Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Neil LaBute: Valami csajok
Veres 1 Színház- Schauspieler/Schauspielerin
Neil Simon-Cy Colemann-Dorothy Fields: Sweet Charity, Auksz Éva előadásában
Gödöllői Királyi Kastély- Regisseur
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház- Seneca
Portugál
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Csipesz
r
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Rák Jóska, dán királyfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Büki Lajos, volt tsz-elnök, jelenleg földbirtokos: Claudius király
Rák Jóska,dán királyfi
Móricz Zsigmond Színház- Claudius király
Rejtő ,Szente ,Gyulyás : A szőke ciklon
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Schauspieler/Schauspielerin
Rejtő Jenő, Szente Vajk, Gulyás Levente: A SZŐKE CIKLON Sóskúti Önkormányzat Falunapok
Általános 2- Rejtő
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Városmajori Szabadtéri Színpad- Rejtő
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Rejtő Jenő: A szőke ciklon - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
ROMEO ÉS JÚLIA
Magyar Színház- Escalus
ROSTI PÁL - A meg nem írt memoár
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Sándor Mátyás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Sándor Mátyás
SÁNDOR MÁTYÁS - Bartók Kamaraszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Sweet Charity
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Regisseur
Sweet Charity
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Sweet Charity
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Sweet Charity
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Regisseur
Sweet Charity - Auksz Éva koncert estje
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása
Kölcsey Központ- Regisseur
Szabó Magda: Az őz
Gyulai Várszínház- Regisseur
SZEMLE+ / Szerelem - a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Szabadkai Népszínház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Schauspieler/Schauspielerin
SZERELEM - Bartók Kamaraszínház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Schauspieler/Schauspielerin
Szerelem - Szabadkai Népszínház és a Bartók Kamaraszínház vendégjátéka
József Attila Színház- Apa
Szeretlek, fény (Béla herceg)
Magyar Színház- Béla Herceg
Szilveszter a Rózsavölgyiben
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor
Magyar Színház- Schauspieler/Schauspielerin
Szőke ciklon – a Játékszín előadás a Zichy-kastély udvarában
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rejtő
Tamási Áron: Vitéz lélek
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Balla Péter
Tartuffe
Magyar Színház- Tartuffe
Tél
Csiky Gergely Színház- FÉRFI
TÉL
Magyar Színház- Férfi
Téli Színház – Válásguru
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Regisseur
Telitalálat
Aranytíz- Bonifacio Brillantino
Telitalálat
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Schauspieler/Schauspielerin
Telitalálat!
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Terry Johnson: Diploma előtt
Gyulai Várszínház- Apa (Frank)
Trapézon tüllben - dívák és anyák
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Regisseur
Trapézon Tüllben - primadonnák zenés játéka egy részben
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Regisseur
Trapézon tüllben - Primadonnák zenés játéka egy részben
Kálmán Imre Művelődési Központ- Regisseur
Trapézon tüllben (Bordás Barbara, Kékkovács Mara, Józan László)
Art Színtér- Regisseur
Tristan Petitgirard: Válásguru
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Regisseur
Tristan Petitgirard: Válásguru
Pécsi Harmadik Színház- Regisseur
Tudós nők
Magyar Színház- KLITANDER, Henriette udvarlója
Új Magyar Kamarazenekar koncert
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Próza
UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Ivancsics Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Utánképzés ittas vezetőknek
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Sándor építőmérnök
Valahol Európában
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
Valami csaj(ok)
Gyulai Várszínház- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok)
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok) - a Rózsavölgyi Szalon előadása
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Őze Áron
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Óze Áron - Szilveszter délután
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csaj(ok) - Rózsavölgyi Szalon
Kálmán Imre Művelődési Központ- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csajok
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csajok
Békéscsabai Jókai Színház- Schauspieler/Schauspielerin
Valami csajok
Móricz Zsigmond Színház- Schauspieler/Schauspielerin
VALAMI CSAJOK - Rózsavölgyi Szalon
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Schauspieler/Schauspielerin
VALAMI CSAJOK - Rózsavölgyi Szalon
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Schauspieler/Schauspielerin
Válásguru
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Regisseur
Válásguru
Móricz Zsigmond Színház- Regisseur
Válásguru - Brasch Bence, Ullmann Mónika, Józan László
Rózsavölgyi Szalon- Regisseur
Válásguru Rózsavölgyi Szalon
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Regisseur
Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Regisseur
VOUCHER - Csík Zenekar: Összetartozás / Online közvetítés
Általános- Vendégművész
Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.
Rózsavölgyi Szalon- Schauspieler/Schauspielerin
Zsámbéki Nyári Színház- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - koncertszínház
Általános- Regisseur
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!
