Køb Billetter
Person

Iván Fenyő
Született: Budapest, 1979. június 15.
Életpályája:
A színjátszással Földessy Margit stúdiójában került először közelebbi kapcsolatba, majd ezt követően az Új Színház Stúdiójában tanult, illetve játszott. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diploma munkáját Antony Hopkinsból írta. Tanulmányai elvégzése után a Katona József Színházhoz szerződött, jelenleg…
Nuværende programmer
Der er p.t. ingen forestillinger
Született: Budapest, 1979. június 15.
Életpályája:
A színjátszással Földessy Margit stúdiójában került először közelebbi kapcsolatba, majd ezt követően az Új Színház Stúdiójában tanult, illetve játszott. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diploma munkáját Antony Hopkinsból írta. Tanulmányai elvégzése után a Katona József Színházhoz szerződött, jelenleg szabadúszó. Később inkább a filmes szakma felé fordult, és több játékfilmben is láthattuk már.
Főbb színházi szerepei
Ferdiscsenko (Dosztojevszkij: Az idióta (A félkegyelmű))
Rendőr (Spiró: Koccanás)
Leilo, bolognai (Goldoni: Leselkedők)
Nyilas (Sánta F.: Ötödik pecsét)
A főúr (Brecht: Puntila úr és szolgája, Matti)
színész (Dzsessztetés)
Lysander (Shakespeare: Szentivánéji álom)
Henker Frigyes (Hubai -Vas – Ránki: Egy szerelem három éjszakája)
Damis, Orgon fia (Moliere: Tartuffe)
Borkin (Csehov: Ivanov)
Zongorista (Dzsesztetés-Mi ez a hang?)
Főbb filmes és tévés munkái
bringás (Magyar szépség – 2002)
Fenyő Miksa (Nyugat száz)
rendőr (A miskolci boniésklájd – 2004)
Pinko (Bőrnyakúak – 2005)
Tamás (Kútfejek – 2006)
Szabó Karcsi (Szabadság, szerelem – 2006)
Tomi (S.0.S szerelem! – 2007)
Dávid (9 és ½ randi – 2008)
vendég színész (Beugró – 2008)
Röné (Made in Hungaria – 2009)

#KedvesZsámbék 2.0
Általános- Skuespiller

#KedvesZsámbék! - Szabadság, szerelem – Petőfi és Arany levelezése
Általános- Petőfi Sándor

A Grönholm-módszer
Új Színház- Ferran

A Grönholm-módszer
Pécsi Nemzeti Színház- Ferran

A Grönholm-módszer
Millenáris- Ferran

A GRÖNHOLM-MÓDSZER - vígjáték
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Ferran

Apád Füle - komédia férfiakról
Általános- Szereplő

APÁD FÜLE - zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Anden

APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Skuespiller

APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Skuespiller

APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Skuespiller

APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka
Általános- Skuespiller

Apád füle – színház estebéddel
Orfeum Club- Skuespiller

Az Ördög - ELŐADÁS Tiszakécskén
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Skuespiller

Az ördög - Zenthe Ferenc Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- János

Az ördög VJB
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- János

Bácskai Juli Pszichoszínháza
Karinthy Színház- Férfi

Bácskai Juli Pszichoszínháza // április
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Skuespiller

Bácskai Juli Pszichoszínháza: Örvény. Törvény. Öntörvény.
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Skuespiller

Baróthy Angyalai daléj
HK Produkció- Skuespiller

Behumi Dóri, Kozma Orsi és Váczi Eszter purimi koncertje
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum- Közreműködik

Csörgess meg!
Jászai Mari Színház, Népház- Skuespiller

Csörgess meg!
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Skuespiller

Csörgess meg!
Gárdonyi Géza Színház- Skuespiller

ÉLET JÁTÉK-Háy János,Elek Feri, Galán Angéla, Mészáros Tamás, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Skuespiller

Fenyő Iván est- beszélgetés létezésről, kihívásokról
Lovarda- Színművész

Impró szerda: Déjá vu, Pszínház (színházi ea.)
Momentán Társulat- Skuespiller

KARINTHY KABARÉ - Egy „cseppecske dráma” csupán
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Skuespiller

Kávéházi Talkshow - Fenyő Iván
Általános- Vendég

KIRÁLY VERSEK / március
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Skuespiller

Mi ez a hang? (Dzsesztetés)
Katona József Színház- Skuespiller

Nyári vacsoraszínház - Apád Füle
Orfeum Club- Skuespiller

Rivalda 2010 Csörgess meg!
Thália Színház- Skuespiller

Szabadság, szerelem - Levelek felolvasva - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Skuespiller

Színház a Mozivásznon
MOMkult- Skuespiller

Vacsoraszínházi előadás - Apád Füle
Orfeum Club- Skuespiller

Vetítőgép - Friss magyar filmek: Veszettek
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Skuespiller
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.