Kup bilet
Artyści

Dočekal Michal
Rendező, a prágai Nemzeti Színház igazgatója.
A prágai születésű Docekal már középiskolai tanulmányai idején színészként és rendezőként dolgozott a prágai Rubin Színház A Stúdiójában.
Később 1985 és 1991 között rendezést tanult a Prágai Színművészeti Akadémián, és időközben fél évet vendéghallgatóként Londonban töltött.
1991 és 1994…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Rendező, a prágai Nemzeti Színház igazgatója.
A prágai születésű Docekal már középiskolai tanulmányai idején színészként és rendezőként dolgozott a prágai Rubin Színház A Stúdiójában.
Később 1985 és 1991 között rendezést tanult a Prágai Színművészeti Akadémián, és időközben fél évet vendéghallgatóként Londonban töltött.
1991 és 1994 között a Kaspar Színházi Társaság rendezője, ahol Kleist, T. de Molina és Goethe műveit állította színpadra.
1994 és 2002 között Docekal a prágai Komédia Színház igazgatója volt, és a teátrum az ő vezetése idején,1996-ban elnyerte az Év Színháza díjat. Az itt töltött évek során színpadra állította többek között Csehov Három nővérét, Shakespeare Lear király, Szentivánéji álom, Makrancos hölgy és Velencei kalmár című műveit. 2001-ben Marlowe Doctor Faustusából készített legendás előadást: a darabot egy prágai metróállomáson vitte színre.
Mielőtt csatlakozott volna a Nemzeti Színház társulatához két előadást rendezett vendégként a színházban: Joyce: Száműzöttek és Beckett: Ó, azok a szép napok! című műveit.
2002-ben a Nemzeti Színház igazgatója lett, ahol Rostand Cyrano de Bergerac rendezésével debütált, majd Sarah Kane: Pszichózis 4.48, Beckett: Az utolsó tekercs, Moliere: Fösvény és Shaw: Pygmalionját állította színpadra.
Jelenleg is több előadása fut a Nemzeti Színház repertoárján – köztük az Augusztus Oklahomában, a Mikve, a Godot-ra várva és a Revizor.
Docekal számos szakmai díj és elismerés mellett 2004-ben elnyerte a Cseh Irodalmi Alapítvány díját.

A kő
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

A Mester és Margarita
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

Bűn és bűnhődés
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

Jóembert keresünk
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Reżyser

Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

Mikve
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Reżyser

Mikve_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

Őfelsége pincére voltam
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

Vígegyetem - Jóembert keresünk
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser

x A kő
Vígszínház Nonprofit Kft.- Reżyser
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.