Kup bilet
Artyści
Zoltán Bókai
Zenei dramaturg, karmester
Magyar karmester, zeneszerző, hangszerelő, hangmérnök, billentyűs és egyben rockzenész is. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ének-zenetanár-karvezetés szakon végzett. Vezetésével alakult meg a Zsűri zenekar, amely fennállásának több mint 10 éve alatt több száz koncertet adott, illetve kísérőzenekarként játszott az ország ismert zenészei mögött. Több…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Zenei dramaturg, karmester
Magyar karmester, zeneszerző, hangszerelő, hangmérnök, billentyűs és egyben rockzenész is. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ének-zenetanár-karvezetés szakon végzett. Vezetésével alakult meg a Zsűri zenekar, amely fennállásának több mint 10 éve alatt több száz koncertet adott, illetve kísérőzenekarként játszott az ország ismert zenészei mögött. Több prózai darabnak zenei felelőse, operettek, musicalek, zenés játékok zenei vezetője, hangszerelője és karmestere. Nevéhez fűződik Kocsák Tibor-Miklós Légy jó mindhalálig című musicaljének első élőzenekaros bemutatója. 2012 decemberében Caramel Adventi ünnepi koncertjének egyik karmestere volt a Kodály Filharmonikusok élén.
A csengő
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
A csengő, A színigazgató
Csiky Gergely Színház- Dyrygent
A dzsungel könyve
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A dzsungel könyve
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A dzsungel könyve.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A Játékkészítő
Tulipántündér Kft.- Zenei dramaturg, karmester
A kőszívű ember fiai
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A mumus.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A mumus.
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei vezető
A padlás.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A szecsuáni jólélek
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
A színigazgató
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
A színigazgató, A csengő
Csiky Gergely Színház- Dyrygent
A vágy villamosa
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Dyrygent
Amadeus
Csiky Gergely Színház- Vezényel
Amadeus.
Pécsi Nemzeti Színház- Vezényel
Antigoné
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Bors néni.
Pécsi Harmadik Színház- Zene
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Csizmás kandúr
Thália Színház- Kompozytor
Csókos asszony
Csiky Gergely Színház- Hangszerelés
Csókos asszony
József Attila Színház- Zenei vezető és hangszerelés
Csókos asszony.
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Csókos asszony..
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Én és a kisöcsém
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Inne
Én és a kisöcsém
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Én és a kisöcsém
Pécsi Nemzeti Színház- Hangszerelte
Fekete Péter
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Indul a bakterház
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Zene
Jaj, Carmela
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
János vitéz
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Joe DiPietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú
Pécsi Harmadik Színház- Kierownik muzyczny
Kőműves Kelemen
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Lúdas Matyi (6+)
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei vezető, hangszerelte
Lúdas Matyi (6+)
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei vezető, zeneszerző
Mágnás Miska
Pécsi Nemzeti Színház- Aktor
Marica grófnő.
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Marica grófnő.
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Meseautó
Pécsi Nemzeti Színház- Hangszerelte
Nyolckor a bárkán
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Óz, a nagy varázsló
Pécsi Nemzeti Színház- Kierownik muzyczny
Pomádé király új ruhája
Pécsi Nemzeti Színház- Dyrygent
Primadonnák.
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei szerkesztő
Primadonnák.
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei szerkesztő
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Dyrygent
Tartuffe
Pécsi Nemzeti Színház- Zenei munkatárs
TÍZ ÉVES A FŐNIX CSARNOK CARAMEL ADVENTI ÜNNEPI KONCERT - KODÁLY FILHARMONIKUSOKKAL -
Kölcsey Központ- Dyrygent
X Abigél
Budapesti Operettszínház- Dyrygent
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Dyrygent
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Dyrygent
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.
